Cookie / Süti tájékoztató
Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom
1139 Budapest, Szegedi út 17. 452-4200, 452-4299

Szegedi úti akadémia

Intézetünkben 2016-ban indult a „Szegedi Úti Akadémia”, előadássorozat azzal a céllal, hogy a társszakmák képviselői megismerjék egymás munkáját, tágíthassák, felfrissítsék ismereteiket. Három év alatt a rendezvényen számos, magas szakmai színvonalú előadás hangzott el, a szakdolgozók és orvosok nagy érdeklődésétől és megbecsülésétől övezve. A képzést az Állami Akkreditációs Bizottság befogadta, így az előadássorozat kreditpontos, intézetünk pedig akkreditált képző hely lett.

Külön köszönet és tisztelet illeti azon szakdolgozó és orvos kollégáinkat, akik munkájuk mellett szabadidejükből áldozva készítették előadásaikat és álltak ki közönségük elé:

Dr. Aczél Klára, Dr. Barkóczy Judit, Dr. Benedek Zsolt, Dr. Bertalan Ildikó, Botos Bódi Beáta, Dr. Esztó Klára, Dr. Funk Sándor, Dr. Forgács Balázs, Dr. Fürjes Éva, Dr. Gombás Lívia, Dr. Görög Katalin, Dr. Hertzka Péter, Dr. Iring András, Dr. Klein Vera, Dr. Kocsis István Tamás, Dr. Kozma Erzsébet, Dr. Lontai Péter, Dr. Mármarosi István, Dr. Nébenführer László, Dr. Novák Mária, Dr. Osváth Sándor, Dr. Póka László, Dr. Rózsahegyi József, Dr. Siller György, Dr. Rosenberg Ágnes, Dr. Szabó Zília, Dr. Szász Gabriella, Szikora Zsuzsanna, Dr. Szilágyi Ibolya, Dr. Szolnay Zoltán, Dr. Tóth Ildikó, Ulmer Éva, Dr. Urai Klára , Dr. Varga Árpád, Dr. Varga Patricia, Dr. Zsibrita Mária, Wallandt Zsuzsanna

Külső előadóink: Dr. Schwab Richárd, Prof. Keserű György Miklós FRSC, Prof. Dr. Szabó László, Friedrichné Nagy Andrea

Felmerült az igény, hogy az előadások szakmai anyaga később is elérhető legyen. Ennek a kérésnek eleget téve az alábbiakban betűrendben megnyitható és olvasható az előadások nagy része.

Fájlok
A beteg útja az egynapos sebészeten (1802.24 KB)
Letöltés Megnyitás
A betegmegfigyelés jelentősége és az elbocsátás feltételei az egynapos sebészetben (686.08 KB)
Letöltés Megnyitás
A bőrmelanoma kezelésének módjai (348.16 KB)
Letöltés Megnyitás
A bőrviszketés oka és kezelése (8058.88 KB)
Letöltés Megnyitás
A fejfájások szemészeti okai (563.2 KB)
Letöltés Megnyitás
A gastrooesophagealis reflux (GER), mint népbetegség (358.4 KB)
Letöltés Megnyitás
A hagyományos kínai orvoslás helye a gyógyításban (296.96 KB)
Letöltés Megnyitás
A hallókészülék rendelés irányelvei (102.4 KB)
Letöltés Megnyitás
A humán microbiom és jelentosége a klinikumban (1648.64 KB)
Letöltés Megnyitás
A kiégésben rejlő lehetőségek (1382.4 KB)
Letöltés Megnyitás
A kontaktlencse viselés szövődményei (993.28 KB)
Letöltés Megnyitás
A labor jelenlegi szerepe a rendelések munkájában (194.56 KB)
Letöltés Megnyitás
A laboratórium eredményét befolyásoló posztanalitikai tényezők (215.04 KB)
Letöltés Megnyitás
A laboratórium eredményét befolyásoló preanalitikai tényezők (348.16 KB)
Letöltés Megnyitás
A látóideg vascularis megbetegedései (2529.28 KB)
Letöltés Megnyitás
A prosztata hiperplázia gyógyszeres kezelése (1679.36 KB)
Letöltés Megnyitás
A prosztatarák diagnosztikája és kezelése (1556.48 KB)
Letöltés Megnyitás
A szédülés fül-orr gégészeti aspektusai (276.48 KB)
Letöltés Megnyitás
A szénhidrátanyagcsere labor vonatkozásai (481.28 KB)
Letöltés Megnyitás
A szürkehályog műtét története (215.04 KB)
Letöltés Megnyitás
A vas státusz ismerete a helyes diagnózis felállításához (491.52 KB)
Letöltés Megnyitás
A vegyi allergia aktuális kérdései (808.96 KB)
Letöltés Megnyitás
A vénás rendszer megbetegedéseinek sebészete (706.56 KB)
Letöltés Megnyitás
Amit az éjszakai ágybavizelésrol tudni érdemes (2365.44 KB)
Letöltés Megnyitás
Az acne vulgaris kóroktana ma (696.32 KB)
Letöltés Megnyitás
Az akut halláscsökkenés és kezelése (389.12 KB)
Letöltés Megnyitás
Az időskori macula degeneráció új kezelési lehetősége (430.08 KB)
Letöltés Megnyitás
Az onkodermatológia szerepe a bőrdaganatok diagnosztizálásában Dr (481.28 KB)
Letöltés Megnyitás
Az urológus is a lelkével gyógyít (1597.44 KB)
Letöltés Megnyitás
Csontpótlás máshogyan a szájsebészetben (2416.64 KB)
Letöltés Megnyitás
Egynapos sebészet-előadás 2018a (1781.76 KB)
Letöltés Megnyitás
Étel intolerancia (368.64 KB)
Letöltés Megnyitás
Ételallergia - ételintolerancia (3102.72 KB)
Letöltés Megnyitás
Fonálféreg a kötőhártyában (512 KB)
Letöltés Megnyitás
Fontos új tudnivalók a Lyme kórról (1064.96 KB)
Letöltés Megnyitás
Gátizomtorna szerepe a női stresszinkontinencia kezelésében (460.8 KB)
Letöltés Megnyitás
Gyógyszer mint Drog (604.16 KB)
Letöltés Megnyitás
Gyomor-bélrendszer gyulladásos megbetegedései (1730.56 KB)
Letöltés Megnyitás
Légúti allergia (4198.4 KB)
Letöltés Megnyitás
Légúti allergiás kórképek (3952.64 KB)
Letöltés Megnyitás
Lézerek alkalmazása a sebészeti osztályon (2181.12 KB)
Letöltés Megnyitás
Manuálterápia (2519.04 KB)
Letöltés Megnyitás
Nocturia napjaink betegsége (1576.96 KB)
Letöltés Megnyitás
Obstruktiv alvási apnoe a társszakmák tükrében (204.8 KB)
Letöltés Megnyitás
Perifériás artériás okkluzív érbetegség (PAD) és korszerű kezelése (624.64 KB)
Letöltés Megnyitás
Szemészeti állapot a tizedik évtizedben (911.36 KB)
Letöltés Megnyitás
Szövődménymentes alsó húgyúti fertőzés (cisztitisz) kezelése ma (1423.36 KB)
Letöltés Megnyitás
Sztómával az Élet (1034.24 KB)
Letöltés Megnyitás
Új ismeretek a Lyme Borreliosis diagnózisában és kezelésében (225.28 KB)
Letöltés Megnyitás
Ultrahang diagnosztika az urológiában (1382.4 KB)
Letöltés Megnyitás
Urológiai műtétek az egynapos sebészeten (4966.4 KB)
Letöltés Megnyitás